Thursday, May 30, 2013

Deadpool Killustrated


Biztos emlékeztek még a Deadpool Kills The Marvel Universe című minire, amiről az oldal legolvasottabb írása született. Nos, mint kiderült, az egy trilógia első része volt, ugyanis a második fejezet a Killustrated címet viseli, a harmadik, lezáró rész pedig tudtommal július körül kezd majd megjelenni. Nem volt valami jó a trilógiakezdés, viszont pont a legvége hozott egy kis kreativitást a történetbe, és gondoltam, ha ezt innen folytatják, akkor nem lehet olyan rossz a második rész. Nem is lett.

Bár nem pont ugyanott vesszük fel a fonalat, ahol az első mini véget ért, de attól még érdekes az ötlet. Deadpool már tudja, hogy ő és az egész mindenség körülötte kitaláció, valakik úgy irányítják és mozgatják őt, ahogy akarják, ezért zúzott végig mindent a Marvel univerzumban. Azonban rájön, hogy a Marvelnél az elhalálozás ritkán végleges, mindig visszatér az adott hős valamilyen formában. Vagyis ennél mélyebbre kell mennie randalírozni, mégpedig a klasszikus irodalom kitalált univerzumába, az Ideaverse-be. Hogy miért? Nos, mint azt itt is megtudjuk, a Marvel karakterek jó részét klasszikus irodalombeli alakok ihlették (aztán nem tudom, ez mennyire igaz, de tény, hogy vannak hasonlóságok). A fejnélküli lovasból lett Ghost Rider, a kis hableányból Namor (ez külön poén), stb. Tehát végignézzük mindazt, amit az előző miniben már láttunk, csak érdekesebb környezetben. Tényleg, sokkal izgalmasabb volt számomra találgatni, hogy milyen ismert irodalmi karakterek kapják meg a magukét, mint legutóbb a Marvel hősökkel. Amúgy megtaláljuk itt a klasszikus irodalom színe-javát, Moby Dicktől a három testőrön át a dzsungel könyve szereplőgárdájáig mindenki. És emellett van sidekickje is Deadpoolnak, méghozzá Frankenstein szörnye. Ja, és ezúttal nem Taskmaster van zsoldosunk nyomában, hanem Bened Sherlock Holmes és más hősökből összeverbuvált maroknyi csapata.

Ha eltekintünk az irodalmas dologtól, és azzal az ötlettel, hogy nyírjuk ki az ötletadókat, akkor ugyanazt az ömlesztett lecsót kapjuk pár poénnal, mint legutóbb. Nálam azonban ez a két dolog kihúzta a sztorit a sárból, és azt kell mondjam, nem bántam meg az olvasást. Szintén négy részről beszélünk, ami nagyon szép rajzokkal van teletömve. Kihagyhatatlan poénok persze vannak, elég ha azt mondom, hogy Drakulánál muszáj megejteni egy Twilight viccet. Meg is történik. Mindemellett én jól szórakoztam olvasás közben, lekötött ez a négy rész, próbáljátok be ti is, ez nem akkora csalódás, mint a Marvel univerzumos. Ami pedig a harmadik fejezetet illeti, nos, jöjjön, aztán meglátjuk.

No comments:

Post a Comment