Monday, May 27, 2013

Deadpool: Want You To Want Me




Haladjunk tovább a már megkezdett v4-es sorozattal, az elég közepesre sikerült kalózos kaland után egy újabb történettel, ami négy füzetet tölt ki a sorozat 15-18. számai között. Ez lenne a Want You To Want Me.
Miután Deadpool kipróbálta a kalózéletet, hamar rá is unt az egészre, és valami más elfoglaltság után szeretett volna nézni. A sztori elején hősünk személyiségkutató monológot folytat másik két önmagával, majd egy döglött cápával. Én már semmin nem lepődök meg. Ezután hősünk San Franciscoban találja magát, ahol próbál elvegyülni a tömegben, ám ez elég nehezen sikerül. Betér egy bárba, ahol  egy tévéadás megadja neki a végső lökést ahhoz, hogy élete új fordulatot vegyen. A tévében Küklopsz, az X-Men vezetője tart beszédet, és ennek hatására Deadpool feje fölött megjelenik a villanykörte. Ideje valami jót is csinálni, hősködni egy kicsit. Ideje belépni az X-Menbe.
Ez a történet alappillére, hogy miképp próbál Deadpool beilleszkedni egy ilyen komoly csapatba. Az X-Men tagjai hallani sem akarnak arról, hogy bevegyék a zsoldost maguk közé, mert túl veszélyes és kiszámíthatatlan. Aztán Rozsomák veti fel az ötletet, hogy Deadpool talán túl veszélyes ahhoz, hogy bevegyék, de ahhoz is túl veszélyes, hogy ne vegyék be. Egy sértődött Deadpool komoly fejtörést okozhat a bandának. Ezért Küklopsz úgy dönt, próbaidőre beveszi hősünket a buliba, amíg eldöntik, mihez kezdjenek vele.
Közben nem ez az egyetlen probléma a csapat számára, ugyanis a Mercury nevű fiatal mutánslány apja a média felé fordult, és az X-Men tagjait gonosznak állítja be, akik a lányt akaratán kívül tartják fogva Utopia szigetén. Ez persze nem így van, mi ezt tudjuk, de a makacs fater nem igazán. Ilyen helyzetben Deadpool egyetlen megoldást ismer: meg kell ölni az öreget. Mondanom sem kell, hogy ez csak szerinte jó ötlet, itt kezdődnek a bonyodalmak.
Ennél többet nem fednék fel a történetből, ez is csak a fele kb, bőven van még mit felfedezni ebben a négy részben. Ez már egy sokkal jobb történet volt, mint az előző kétrészes töltelék, szórakoztató, akciódús, humoros, minden, amit Deadpooltól várhat az ember. Emellett szót érdemelnek a vendégszerepben, akár 1-2  panel erejéig felbukkanó Marvel-karakterek. Persze az X-Men tagjai nyilván fontos szerephez jutnak itt, de akad egy poénos jelenet például Thanosnak is, még a történet elején.
Érdemes tehát ezt a négy részt elolvasni, ha eddig nem történt meg. A grafika a sorozattól megszokott minőségű, ezzel továbbra sincs baj. Érdekes megfigyelni, milyen szinten hullámzik ez a sorozat a történetei minőségében. Szinte szabályszerűen követi egymást egy közepes/gyenge és egy egész jó történet. Ez most jó volt, kicsit tartok a következőtől, de hátha nem kell csalódnom.

No comments:

Post a Comment